Bonbon marcipánnal töltve

Bevallom, mióta először olvastam arról, hogy hogyan lehet marcipánt gyártani otthon (na és persze megosztottam a párommal is eme felfedezést), azóta kacérkodom a gondolattal (és a párommal is sűrűn emlegeti), hogy meg kéne csinálni.

Sikerült beszerezni szilikonos jégkockatartókat, így tegnap elkészítettem a marcipánmasszát és a bonbonokat is.

Házi marcipánmassza: 20 dkg őrölt mandula, 20 dkg porcukor, 4-5 szem keserűmandula (vagy egy fél üvegecske aroma). A mandulát és a porcukor felét összekeverni az aromával együtt. A maradék porcukorból és 0,5 dl vízből szirupot főzni, majd mikor kissé kihűlt, hozzákeveri a cukros mandulához és jól összegyúrni. A végén kapunk egy kb. 42-43 dkg-s masszát.

Tetszik az állaga mert jól formázható, kb. mint a gyurma, így könnyű volt belehelyezni a bonbonos formákba is.

  

Házi fokhagymakrém

 

Anyukám mindig mondogatta nekem, hogy ő bizony inkább megpucol egyszerre sok fokhagymát és tartósítja püréként, mint mindig nekiálljon pucolni.

Tény, hogy sokkal kényelmesebb a hütőből előkapni, kis kanállal adagolni :)

Erőt vettem magamon és leültem egy kisebb hálónyi fokhagymát megpucolni. Végülis csak négy nagy fejet pucoltam meg, kétszer mostam kezet közben, mert mindenhez ragadtam.

A végén a gerezdeket kevés olivaolajjal összeturmixoltam és egy csattos 0,5 literes üvegecskébe töltöttem, majd az egészet felöntöttem olivaolajjal.

Hütőben tárolandó, és csak arra kell figyelni, hogy ha szedünk ki belőle, akkor mindig be legyen fedve olajjal a teteje (ígynéha utána kell tölteni olajat).

 

Köszi anya az ötletet, tényleg bevállt és tök jó friss maradt :))

Mmmm... Mandulapuding

Mmmmm... mennyei...bizony. Mikor belekóstoltam, még a szememet is lehunytam annyira jól esett ízlelgetni. Hát ez valami fantasztikus!!!!

Dolce Vita-tól jött a recept, amelyért ezer köszönet!!!

Összeállítása nem több mint 10 perc, már mosogatással együtt is.

Hozzávalók:

20 dkg őrölt mandula,

10 dkg vaj,

5 evőkanál cukor,

2 evőkanál tejszín,

fél citrom reszelt héja,

2 egész tojás,

2 tojássárgája,

4-5 csepp keserűmandula aroma.

Olvaszd fel a vajat, majd keverd bele a többi hozzávalót. Öntsd bele hőálló edénybe és 180 fokos sütőben süsd 35-40 percig.

Végül pedig gyűjtsd be a gratulációkat :D

Tavasz van... isteniiiii :))

A képek magukért beszélnek. Irány a természet!!!

 

Csülök, főtt tojás és cipó...mindez egyben

Húsvét van, "főzzünk valamit" - gondoltam, de tudtam azt is, hogy tavaszi nagytakarítás és napokon át tartó sütés-főzés kizárva a rengeteg program miatt.

Kinéztem hát egy olyan recepetet, melyben minden lényeges hozzávaló megtalálható, amit Húsvétkor szoktunk enni. Legyen benne valamilyen sonka, jelen esetben egy jó kis füstőlt csülök), legyen benne főtt tojás (mert anélkül elképzelhetetlen az ünnep), és hát nem utolsó sorban legyen kenyér féleség is, így lett a cipó.

Hozzávalók:

- 800-900 gr. füstőlt hátsó csontos csülök

- 3 főtt tojás

Cipóhoz:

- fél kg liszt

- 1 tasak szárított élesztő

- 100 ml tej

- 1 tk cukor

- pici só

- tojás sárgája a cipó tetejére.

- + 1,5 dl víz igény szerint

 

Összegyúrom a tésztát, annyi vízet adtam csak hozzá, hogy jó kemény, de nyújtható tésztát kapjak. Betettem a langyos sütőbe kelni kb. 3/4 órára - 1 órára.

Még előtte fel lehet tenni főni a csülköt a kuktában (én előző nap este megfőztem), és megfőzni a tojásokat.

A megfőtt csülökből ki kell szedni a csontot. Ha kihűlt, akkor a helyére be lehet rakni a tojásokat.

Ha megkelt a tészta, kinyújtani kb. fél centis vastagságúra, nagyjából kerek alakúra. A közepére belehelyezni a tojás csülköt és megkenni mustárral (a legjobb, ha csípős mustárral van bekenve). A tésztát ráhajtjuk a csülökre és további 30-40 percig még kelesztjük.

Előmelegített sütőben (kb. 180-200 fok) megsütjük (kb. 50 perc). A sütés felénél megkenjük a tetejét a tojássárgájával.

Az eredmény isteni és jó sok lett belőle :D

Kellemes Húsvétot Mindenkinek!!!

Jamie Olvier termékek olcsóbban...

Ma kaptam egy e-mailt a brands.hu -ról, amiben hírdették, hogy 03.18-03.22.-ig akciós 25-60%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a fenti szakács termékeit.

Bevallom imádom a műsorát, de sajna nincsen meg egy könyve sem, reménykedem, hogy szülinapom/névnapom/karácsony alkalmából valakitől úgyis megkapom :))))

Anyu szerint... a francia hagymakrémleves

 

Ha Anyuékkal töltünk hosszabb időt, akkor mindig megkérem, hogy csináljon hagymakrémlevest, mert aaaaannnyira finom...

Mindig úgy képzeltem, hogy ehhez valami misztikus tudomány kell, én ezt sosem fogom elsajátítani. Aztán nem sokkal ezelőtt döntöttem, kell nekem ez a recept. Jelentem, egyáltalán nem ördöngőség, és még kézcsók is járt érte :))

Hozzávalók (2-3 személyre)

  • 2 szál póréhagyma (van aki fele-fele arányban keveri a vöröshagymát és a pórét, ízlés kérdése)
  • 5 dkg vaj
  • 2 tyúkhúsleves kocka
  • só, bors (lehetőleg fehér bors)
  • 1 dl tejszín (és kapásból 2dl-ből csináltam, a kiszerelés miatt)
  • keményítő (kb. 1 ek/azaz 20 g)

A hagymát megpucoljuk és alaposan leöblítjük, majd ujjnyi karikákra vágjuk. Vajon átpároljuk, beledobjuk a leveskockákat, sózzuk, borsozzuk, és kb. 2dl vízzel felöntjük.

Lassú tűzön megfőzzük (ez kb. 20-30 perc). Tűzről levéve, hagyjuk kicsit lehűlni, hozzáadjuk a keményítőt és összeturmixoljuk.

Felengedni a tejszínnel + annyi vízzel, hogy krémleves sűrűségű legyen (én ezt most kihagytam, szerintem eléggé krémes lett).

Pirított zsemlekockákra rászedni, és megszórni jó sok sajttal.

 

Merci Maman, c'était délicieux :)

 

Csíkos kávé

Lehet latte macchiato-nak is nevezni, számomra akkor is csíkos kávé marad :)

Kétszersült hatására, én is elkészítettem a magam kis csíkosát, és bemutatom a tejhabosítót is, amiről már említést tettem az előbb említett blogban.

Egyedi pácos sült oldalas

Valamikor régebben olvastam egy mézes-mustáros-ketchup-ös pácról, majd ezt továbbfejlesztve hozzáadtam vegetát, provence-i fűszerkeveréket, fokhagymaborsot és sült oldalas fűszerkeveréket (ennek hiányában most grill-el készült).

Páchoz:

- 1 ek méz

- 1 ek ketchup

- másfél ek mustár

- fűszerek

- 2-3 ek olivaolaj

Ha kevésnek érzed a mennyiséget, akkor az olaj mennyiségén nyugodtan változtass.

Az oldalas szeleteket jól belehempergettem, és hagytam állni legalább 1 órán keresztül. Sütőt kb. 180 fokra felmelegítettem és fóliával lefedett tepsiben sütöttem a husikat kb. másfél órán keresztül, majd fóliát levéve további 3/4 órán keresztül sült, közben meg-meg locsolgattam a levével.

Tálalás krumplipürével. Jó étvágyat!

Tejszínes brokkolikrémleves pirított kiflivel

 

Hozzávalók kb. 2-3 személyre:

- 1 fej brokkoli

- 1 doboz főzőtejszín

- liszt (vagy étkezési keményítő)

- vegeta, szerecsendió

Szedd rózsáira a brokkolit. Mosd meg, majd tedd fel vegetás vízben főni. Mikor már jó puha, öntsd le a 2/3-ad levét. A maradék lére öntsd rá a tejszínt, fűszerezd még csipet szerecsendióval és botmixerrel turmixold össze.

Ha úgy érzed, hogy nem elég sűrű, akkor a léből szedj ki egy merőkanálnyit, tegyél hozzá egy evőkanálnyi lisztet, jól keverd ki és öntsd vissza a levesre.

Rotyansd fel egyszer és már kész is van :)

Pirított kiflihez:

Szeletelj fel egy szikadt kiflit (vagy zsömlét/kenyeret). 1 evőkanálnyi vajat olvassz meg serpenyőben és szórd rá a kiflit darabokat, majd pirítsd meg.

Jó étvágyat!

Barátság díj

"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. ."

Orsitól kaptam eme díjat, nagyon megörültem neki és ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy egyike voltam azoknak akiket ezzel megtisztelt.

Tovább is adnám a következő barátaimnak:

 

(a sorrend nem mérvadó :))

Játszunk! Wikipedia names my Band :)

A közös gasztro oldalt olvasgattam ma reggel és sorra belebotlottam játékos kedvű blogtársaimba, akik a következő játékot játszák:

1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.
4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.

Nekem ez jött ki :)))

 

A szerkesztő levele a játékról...

Vajas kifli...helyett inkább buci

 

Az eredeti recept szerint vajas kifli, melyet már Ancsika és Limara is megénekelt.

Én azért változtattam rajta egy s mást, példának okáért, hogy tettem bele kevés sót (tapasztalat, hogy legközelebb inkább sós lesz, mint édes hatású), illetve nekem nem volt itthon maláta és persze öregtészta sem, ezeket kihagytam. A másik változtatás inkább a küllemét érinti, ugyanis olyan péksütit szerettem volna csinálni, amit jól meg lehet tölteni mindenféle finomsággal, így lettek a bucik.

Ebből a mennyiségből 8 db buci lett, sütőzacskóban előbb 6-ot, majd másik kettőt sütöttem meg. Eszméletlen jó lett az állaga, finom ropogós a héja, omlós a belseje.

Az utolsó két darabot belemártottam vízbe és lenmag/szezámmag keverékbe, és persze tovább is sütöttem, mint az előzőket. Kicsit császárzsömle fílingje lett így ránézésre.

Tapasztalat, hogy ezeknek legalább kell 25 perc 200 fokon.

Az eredeti receptek fent a két linken találhatóak.

Bonbon gyártás - 2.felvonás

 

 

 

Ezennel bemutatom az ÓRIÁS bonbon-t :)

Kisebb szilikonos formám nem volt, ez sima muffin formából kipattintott csoki óriás. E

Ennek most Nutella a belseje, ám legközeleb kipróbálom a marcipánt, így talán elviselhetőbb lesz ebben a nagy méretben is :)

Pizza folyt.köv.

 

Már egyszer közzétettem egy pizzareceptet, ám amit VKOrsinál olvastam, egyszerűen csak kínálgatta magát, hogy még aznap elkészítsem.

Nagyon könnyű volt elkészíteni, ropogós volt kívülről a tészta, belül pedig puha és nagyon finom.

Recept megtalálható itt.

Köszi szépen Orsi, hogy közzétetted eme remek receptet :)

 

Aranygaluska forever!

Már régóta ki akartam próbálni, hogy milyen is a házilag elkészített aranygaluska igazi vaníliasodóval, de mindig olyan bonyolultnak tűnt az elkészítése.

Mígnem egy napon megtaláltam itt a megfelelő receptet.

Mondanom sem kell, hogy azóta minden héten el kell készítenem, sőt múlt héten egyenesen dupla adagot kellett belőle csinálnom (el lehet képzelni két nagy tepsi galuskát és másfél liternyi sodót...durva volt!)

 

Hozzávalók (kb. 6 adaghoz):

A tésztához:
250 g liszt (BL55)
25 g porcukor
25 g vaj
20 g élesztő
3 g só (vigyázat ezt inkább utoljára add hozzá az élesztő miatt!)
1 db egész tojás
130 ml tej
1 db citrom héja

A vaníliasodóhoz:
750 ml tej
1 db vaníliarúd belseje
4 db tojássárga
50 g cukor
40 g liszt
kevés rum (elhagyható, én enélkül csináltam)

A szóráshoz, kenéshez:
80-100 g darált dió
80-100 g kristálycukor
olvasztott vaj

A diót és a krisztálycukrot csak nagyjából írtam bele, nem muszáj pontosan lemérni.

Elkészítés:

A tésztát összegyúrod (én itt segítségül hívtam Tefal keverő spiráljait, igen hasznosak), majd pihentesd kb. 30-40 percet. A sót azért keverd bele utoljára, nehogy az élesztővel közvetlenül érintkezzen.

Keverd össze a diót és a cukrot, illetve egy kb. 26 cm-s kapcsos tortaformát vajazz ki és lisztezd be. Nyújtsd ki nagyjából 2 cm vastagságúra a tésztát (én csak kézzel kihuzogattam és lapitgattam, ez is megteszi), majd pogácsaszaggatóval, vagy egy kisebb méretű pohárkával szaggasd ki maradék nélkül (a lényeg, hogy nem muszáj szép kereknek lenni, csak nagyjából egyformák legyenek).

Egyesével jól kend be az olvasztott vajjal és hempergetsd meg a cukros dióban. Ezek után rakosgasd bele a formába jó szorosan egymás mellé. A mradék cukros diót pedig szórd a tetejére.

Megint lehet pihentetni 30-40 percet, nagyon szépen fel fog jönni. Előmelegített sütőben 175 fokon kb. 30-35 perc alatt szépen aranybarnára fog sülni

Amíg kel a tészta el is lehet készíteni a sodót:

Lisztet és a cukrot keverd össze, majd add hozzá a tojás sárgákat és 100 ml tejet. A maradék tejet forrald fel a vaníliarúd kikapart belsejével.

Ha felforrt, folyamatos kevergetés mellett óvatosan öntsd a tojásos alaphoz. Majd mehet vissza a lábasba egy rotyantásnyi ideig (persze kevergesd, mert közben egyrészt odakozmálhat, másrészt pedig nem akarsz csomós sodót).

Kész a tészta, kész a sodó, jó étvágyat!!!

Egy kávézó története... (folytatás)

Mint ahogyan múltkor is írtam arről a csöpp kis kávézóról, illetve a tulaj bloggjáról, most már úgy éreztem ideje, hogy a saját szememmel lássam, hogy tényleg úgy néz-e ki a kis helység, és a gazdája, mint ahogyan arra számítottam.

Nem csalódtam, sőt....

A hely már messziről látszik, tiszta üveg, és belül egy kellemes halvány mályvás neon szín világít, ám egyáltalán nem zavaró. Közeledve, egyből feltünik a csinos kis terasz, itt nyáron nagyon kellemes lesz fagyizni, leülni egy csésze espresso-val, vagy csak a helyben sütött krémest majszolni :)

Belül a krém szín dominál (ezzel a neon színnel egyetemben), egy hatalmas nagy sütispult közvetlenül a bejárat mellett, iszonyú sok féle sütikével csak úgy csalógatják a népet (ha lenne, de sajnos még igen gyér a forgalom... reméljük hamarosan megindulnak).

Kávéjuk valami isteni. Nekem az első dolog ami eszembe jutott róla, hogy bársonyos az íze.

Eredeti olasz kávét használnak, nagy részben arabica, kisebb hányada robusta.

A tulaj..., nos a tulaj egy roppant szimpatikus fiatalember, próbál ismerkedni a "hogyan csomagoljuk be a sütit" és a "latte machiatto elkészítése"  tudományával. Itt meg kell, hogy jegyezzem, hogy láttam sütit csomagolni, szerintem nagyon ügyes :)

Mivel a kislányommal tértem be, így neki a legfőbb tennivalója csak a berendezésben való kártétel volt, így kellett elvenni tőle a hosszú kanalat, hogy ne csapkodja szép az asztalt, és persze az itallapot is, mert elkezdte megrágni.

Maradtunk volna még szívesen, mert jót beszélgettünk, ám a kisasszony megmakacsolta magát és bevágta a "nyűgös vagyok" tudományát, így most ennyire sikeredett a látogatás a kis kávézóban.

Remélem mihamarabb megint a tiszeletemet tehetem, és akkor ígérem megkóstolom a sütiket is :)

Végezetül csak annyit mondanék, hogy ajánlom bárkinek, aki e környékre téved (XVI. Iglói út, Terra Zebra lakópark), hogy legalább egy kávéra ugorjon be, tutira fog mellé sütit is venni.

Itt olvashattok még róla: http://coffeeshop.freeblog.hu/

Mézes mustáros pipi

Keverj el kb. 3 ek. mustárt, 2 ek mézzel, 2 ek olivaolajjal, fűszerezd bátran (én borsot, vegetát és provence-i fűszerkeveréket használtam). Kutyuld össze és mehet bele egy egész szárnyas mellehúsa apróra vágva (kb. 1/2 kg).

Hagyd egy állni kb. 15-20 percet, majd mehet tepsibe, rakjál mellé hagymát (és póréhagymát tettem) és egy gerezdre vágott almát, alufóliát rá és 70 perc múlva készen is van. Eredmény egy omlós, fűszeres, pikáns főétel :)

Jó étvágyat!

 

VKF! XXII. Egytálételek - Pásztortarhonya gazdagon

XXII.-ik VKF! fordulóban az egytálételeké volt a főszerep, a háziasszony pedig Mézesmadzag.

Törtem a fejemet, és rájöttem, hogy napjainkban leginkább az egytálételeké a főszerep, ha főzésre szánom magam, így feladtam a leckét apának is. Gondolkodjon, mit főzzek holnap ebédre, de lehetőség szerint egytálételben találgasson. Így lett a pásztortarhonya.

Sokan úgy készítik, hogy csak szalonnát és/vagy kolbászt tesznek a tarhonya (és krumpli) mellé. Mások pedig inkább pörkölttel. Hát én most ötvöztem, és mindenből egy kicsit tettem hozzá.

Íme a recept:

  • Sertéspöri 1/2 kg húsból
  • 15-20 dkg füstölt szalonna, és ugyanennyi kolbász
  • 50 dkg tarhonya (1 zacskónyi)
  • 70 dkg burgonya (kb. 7-8 közepes szem)
  • Vöröshagyma, fűszerek

Pirítsd meg az apróra vágott szalonnát, majd add hozzá a tarhonyát. Sűrűn kavargatva, pirítsd meg, amíg aranybarna nem lesz, ekkor add hozzá az apróra vágott hagymát. Ha a hagyma már üveges, akkor jöhetnek bele a többi hozzávalók (kolbász, krumpli és a pörkölt is). Öntsd fel forró vízzel, míg el nem lepi, lehet sózni/vegetázni. Lassú tűzön kb. 3/4 órát főztem, majd elzártam alatta, hogy a gőzben még tovább puhuljon a krumpli és a tarhonya.

Jó étvágyat hozzá!

Furi, de fini...

A minap olvastam Sajtkukac által közzétett Grissini receptjét, egyből rájöttem, hogy még aznap meg kell csinálnom.

Az eredmény...hmmm... Nem sikerült a külalakja, viszont isteni lett az íze :)

 

Bonbon gyártás - 1.felvonás

Rebaba korábbi bejegyzése alapján kedvet kaptam a bonbon készítéshez... Igen ám, de hogyan fogjak hozzá? Az eredeti receptben csak jó minőségű csokira lett volna szükség, ám éppen itthon nem volt, és minekután csak kísérletezgetni szerettem volna a formákat illetően, így egyszerűen csak tortabevonó csokit használtam.

Tapasztalatnak jó volt, mert össz-vissz 2 értékelhető forma készült belőle (lásd képet) 10 dkg felolvasztott tortabevonóból.

A jégkockatartó nem jött be, a papírból készült muffinforma nem jött be. Próbálkoztam még különböző műanyag formákkal, de mindegyikre úgy rátapadt, hogy csak darabokban jött le.

Egyedül a bonbonos muffinkapszli ami alumíniumból van, az vált be, persze egyszer használatos, így viszont igen költséges lenne, ha csinálnék belőle mondjuk 10-20 bonbont.

Legközelebb tutira rendes csokit/étcsokit használok.

A bonbon belseje szimpla Nutella.

Egy kávézó története...

Találtam ma egy nagyon kedves, szimpatikus bloggot, ami egy kávézónak a beindulásáról, a könnyebb és nehezebb napokról, meg úgy általában a tulaj betanításáról és a kávézó felvirágoztatásáról szól.

Igazán szellemes hangvételű, máris szeretem olvasni és ezúton is üzenem Neki, hogy amint fent leszek Pesten, tutira bekukkantok hozzájuk, nem lehet kihagyni.

Érdemes betérni!

Tejszínes-kukoricás-darálthusi, TKD

Azon filoztam ma délelőtt, hogy mit csináljak ebédre, ami darálthusis. Merthogy ez akadt a kezembe a fagyasztót kinyitva, és már felolvadva várt rám, hogy kezdjek vele valamit...

Először fasírtban és társaikban gondolkodtam, de rájöttem, hogy köretnek nem tudnék mit tenni mellé, amit most szívesen megennénk. Aztán jött az ötlet, hogy akkor valami szaftosat tésztával. Jó-jó, de milyet...

Spejzbe bekukkantottam, ott figyelt a konzerv kuki és a főzőtejszín. Továbbgondolva: nem is főzőm meg a tésztát, hanem egybesütöm.

Így aztán elkészítettem a ragut, csak úgy "füszerezzünk bántran!" megoldással. Jó sok levet csináltam neki, majd felöntöttam még 2 dl tejszínnel is. Mivel a tészta nyers, így ezt a folyadékmennyiséget teljesen felszívja.

Jénait kivajaztam, aljára beledobáltam a penne tésztát (ez a kedvencem), rá a ragut és szemtelenül sok sajtot.

Előmelegített sütőben (kb. 170-180 fokon) úgy nagyjából 60-70 perc alatt megsül.

 

Barátságszalag

 
"A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
 A csillagévek óráin egy perc az életünk.
 Az ember önmagában semmit sem ér,
 - Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."
 
 Bródy János
 

"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag. Lényege, hevenyészett fordításban: Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben, és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

Sok mindenkinek tudnám továbbítani ezt a szalagot, ám többnyire nincsen blogjuk. Így most én csak egy valakinek továbbítom: Ingridnek, a Boszikonyháról.

Kedves ismerősre találtam Benne, így a bloggokon keresztül.

2009 első disznótora

Igaz nálunk már nem az első, ugyanis az évet rögtön egy disznóvágással kezdtük 3.-án. Innen a képen látható májas hurka, melyet ma megsütöttem, hogy helyet adjak másnak a fagyasztóban :)

Kellett még jó sok krumpli, melyet kb. fél ujjnyira szeleteltem, és még pár evőkanál zsír.

Igaz, a hurkából még sül ki zsír, viszont addigra a krumpli odakap.

Jó sokáig sült, mert nem szeretem magas hőfokon elintézni, így kb. 175-180 fokon sült először fóliával kb. másfél órát, majd ugyanennyit fólia nélkül.

 

süti beállítások módosítása